Diós dupla-pavlova Créme de Cassis
feketeribizli-likőr krémmel
Habcsókot sütni nem nehéz, főleg, hogy nem is igazán kell sütni, inkább csak szárítani. Úgy is mondhatnók tehát, hogy a habcsók aszalt tojásfehérje.
A habcsóknak olyannak kell lennie, mint egy középkori páncélos lovagnak: kívül kemény és roppanós, belül lágyszívű, puha, már-már krémes.
Ezért ha olyan cukrászdába tévednek, ahol a habcsók belseje porlik és tovatűnik a fújdogáló széllel, akkor bátran ajánlják a cukrásznak, hogy örökre bújdosson el a világ szeme elől. Én ezt megtettem egyszer egy „mesterrel“,
de nem hallgatott rám, és azóta is süti rémesen száraz, sivatagi alkotását, beleharapni brrrrrr, ilyen lehet a múmia csókja.
Ha viszont sikerül elkerülni, hogy aprócska homokdűnét gyártsunk a pavlova helyett, akkor mézédes, de puha tortát kapunk, amelyet szépen ellenpontoz a mascarponével elkevert francia feketeribizli-likőr, a Créme de Cassis enyhe fanyarsága.
…azóta is süti rémesen száraz, sivatagi alkotását,
beleharapni brrrrrr, ilyen lehet a múmia csókja.
A pavlova-torta a 20. század első harmada világhírű orosz balett-táncosnőjének a nevét viseli, és ellentmondásos információk szerint 1926-ban született meg Új-Zélandon, Wellington városában, az éppen ott turnézó Anna Pavlova tiszteletére. A féltékeny ausztrálok azonnal előjöttek a maguk elsőségével, mert találtak egy korábbi receptet Perth-ben, amely éppen olyan, mint a pavlova-torta, csak nem nevezték annak. Helen Leach új-zélandi kulturális antropológus egy egész könyvet szentelt a témának, The Pavlova Story címmel, és arra a következtetésre jutott, hogy Ausztráliában csak 1935-től írnak pavlova-tortáról, míg Új-Zélandon már 1929-től, így a kisebb szigetországé a dicsőség.
Az viszont fölöttébb valószínű, hogy a habcsóktortát sokan mások kitalálták már, mivel évszázadok óta ismert a habcsók-készítési technika. Az új-zélandiak legfeljebb nevet adtak neki, örök emléket teremtve az 1931-ben,50. születésnapja előtt Hollandiában, tüdőgyulladás szövődményeiben elhunyt Anna Pavlovának.
A két darab habcsóklaphoz:
8 tojásfehérje
45 dkg porcukor
2 evőkanál málnaecet (vagy 1,5 evőkanál 10%-os ételecet)
2-3 evőkanál frissen facsart citromlé
2 kiskanál kukoricakeményítő (kb. 8 g)
2 mokkáskanál borkősav (kb. 6 g)
6-8 dkg darált dió
A krémhez:
25 dkg mascarpone krémsajt
2 dl behűtött 30%-os tejszín
0,5 dl créme de cassis (vagy ribizliszörp)
2 evőkanál porcukor
1. A sütőt melegítsük elő 170 fokra. A tojásfehérjéket elektromos habverővel verjük félig keményre, majd részletekben hintsük hozzá az átszitált porcukrot. Amikor már majdnem kemény, adjuk hozzá a dió kivetelével az összes többi hozzávalót és keverjük addig, amíg csillogó felületű habot nem kapunk. Spatulával óvatosan vegyítsük hozzá a diót.
2. Vegyünk elő két tepsit, béleljük ki sütőpapírral, és egy tortaforma segítségével rajzoljunk ceruzával egy-egy 20 centis kört a papírokra, majd fordítsuk meg a papírt, mert a kör így is látható lesz, viszont a ceruzavonal nem másolja rá magát a pavlova aljára sütés közben. A diós habot halmozzuk a körök közé zárt területre, akár kicsit kisebb is lehet, sütés közben úgyis megnő. Ha légkeveréses sütőnk van, akkor mindkét lapot egyszerre megsüthetjük, ha nincs, akkor egymás után.
3. Tegyük be a habcsóklapokat a sütőbe, és a hőfokot azonnal vegyük le
120-130 fokra. 80-85 percig sütjük, aztán egy fakanállal kitámasztjuk ki az ajtót, és a sütőben hagyjuk teljesen kihűlni. A repedések természetesek, a pavlova mindig úgy néz ki, mint egy tatarozásra szoruló mély-Józsefvárosi bérház homlokzata.
4. A hideg tejszínt verjük kemény habbá, a mascarponét keverjük ki a créme de cassisszal és a porcukorral (ha nem akarjuk túl édesre, a cukrot el is hagyhatjuk), forgassuk bele a tejszínhabot, kenjük az egyik lap tetejére, majd helyezzük rá a másik lapot. Locsolhatunk rá kevés likőrt, és a pavlova megszületett.
A habcsók a világban általában meringue néven ismert, mivel a svájci Meiringen városából származik, egy 17. századi olasz szakács találmányaként, s a városnév franciás átírása lett a meringue, legalábbis ebben a formában jelent meg nyomtatásban először 1692-ben, az orleans-i hercegek szakácsaként működő Francois Massialot könyvében.
Legutóbbi hozzászólások