Asztaltánc

Nemrég elkezdődött első gasztronómia-történeti szemináriumom a Zsigmond Király Főiskolán, s bár még az út első lépéseinél tartunk, úgy tűnik nekem, hogy a hallgatók élvezik, mely következtetésre abból jutottam, hogy elfelejtettek szólni: már rég kellett volna szünetet tartanunk. Ez a legnagyobb elismerés, többet ér egy díjnál, hiszen a szünet mindenekfeletti fontosságú. Persze, gonosz és előre megfontolt módon el is tereltem a figyelmet, mert miközben érdekes témák sokasága került elő, aktív és jó humorral megáldott hallgatói közbeszólásokkal, dialógusokkal, elővettem egy diszkrét csomagban lapuló dél-francia süteményt. A Bordeaux városának ikonsüteményévé előlépett canelé speciális formában sült egyfajta sodó, valódi vaníliával és rummal ízesítve, valódi rummal természetesen, no aroma.

[caption id="attachment_2787" align="alignnone" width="480" caption="Nem, ez nem csigából van. Ez canelé bordelaise!"][/caption]

A legérdekesebb rész az volt, amikor a számukra rémes kulináris tapasztalatról beszéltünk, illetve arról, hogy mi lenne az, amit semmiképp se kóstolnának meg. Nos, a csiga végzett az első helyen, ami szép teljesítmény szegény puhatestű részéről, egy futópályán ilyen dicsőség egészen biztosan nem várna rá, hacsak nem egy legyengyült lajhárral versenyezne. A kis teremben, azon a békés péntek estén, már sötétedés után, nevetgélős-borzongós hangulatot alakított ki a csiga, mint az asztal fő rémsége.

A magam részéről nem vagyok különösen csigapárti, ehhez valószínűleg valahol a Szajna partján kellett volna születnem, de francia gének híján is hajlandó vagyok megenni, különösebb sápítozás nélkül. Brüsszelben ismerkedtem meg a csigával, a Grand Place pompás házai között, s ilyen díszletek mellett az ember hajlamos feltételezni, hogy az előadás se lesz kutya. Nem is volt az, nevezetesen mert csiga volt, de a lényeg, hogy a csalódás elmaradt. Ha képesek vagyunk legyőzni generációs beidegződéseket, amelyek a csigát határozottan kirekesztik a fehér asztal bűvköréből, akkor lehet élvezni. Nem csak francia különcségről van itten szó, kérem, ez tud tényleg finom lenni.
Free your mind!
Szabad ésszel minden könnyebb.

A kis teremben, azon a békés péntek estén, már sötétedés után, nevetgélős-borzongós hangulatot alakított ki a csiga, mint az asztal fő rémsége.

Legutóbbi könyvemben, a Konyhanyelvben egy kis fejezetet szenteltem a csigás kalandnak, majd egyszer felteszem ide a blogra is, de addig is legközelebb mesélek egy sort arról, miért emelkedett kultikus szintre a csiga Franciaországban, és nálunk miért nem? Merthogy – noha kevesen tudják – európai csigahatalom vagyunk, mi exportáljuk a legtöbb csigát, és persze hová máshová, mint Franciaországba.

[caption id="attachment_2788" align="alignnone" width="480" caption="Az emberevő, gyilkos csiga a legfinomabb, ki hinné..."][/caption]