Úti- és éti beszámolók

Egy gasztronómiával komolyabban foglalkozó ember szájából meglepően hangozhat, hogy egyik kedvenc kulináris gyakorlóterepe Németország. Ami nem jelenti azt, hogy Franciaország nem lenne kedvenc, de Németország valahogy különleges helyet foglal el az életemben. Nem csak azért, mert egyetemistaként éveken át végeztem ott nyári munkát – pl egy borászatban, így ismerve meg a remek rajnai fehéreket –, hanem azért is, mert úgy érzem, a német konyha alábecsült. A francia gasztrograndeur félelmetesen rávetül, árnyékában szürkébbnek látszik, mint valójában.

Ezért is örülök nagyon, hogy a szakácskönyvírásba szerencsésen belelendült Bereznay Tamás Németország ízei című könyve oszlatja majd a tévhiteket a német konyha körül. Magam is ezen munkálkodom, ezért a blog ezen kategóriájában német és osztrák konyhakalandokat keresek, hiszen ez nekünk, magyaroknak sokkal ismertebb ízvilágot jelent, mint a francia vagy az angolszász konyha. Sajnos, az angol nyelvű műsorok dömpingjének köszönhetően (néha az a benyomásom, hogy más nációk nem is gyártanak főzőműsorokat! pedig hej dehogynem, a svédek szinte nagyhatalmak ezen a téren, s ki látott már magyar csatornán svéd főzőműsort?!) már otthonosabbak vagyunk London kulináris életében, mint Budapestében, és többet tudunk a River Cottage – amúgy nagyon jó sorozat! – életéről, mint a szomszédokéről. Pedig a német és az osztrák konyha sokszor termékenyítette meg a magyart, s ha nem is ugyanolyan sokszor, de a magyar is őket.

A francia gasztrograndeur félelmetesen rávetül,
árnyékában szürkébbnek látszik, mint valójában.

Személyes vallomásokkal – lehet-e egy vallomás nem személyes?... – tarkított úti- és éti beszámolók a következő hónapokban rendszeresen feltűnnek majd itt, s remélem a végén elhiszik/elhiszitek nekem, hogy nem alaptalanul ragadtatom el magam néha egy kiváló német specialitásról írva.

Tschüß!